Pasziánsz a váram. Lackfi János | Turkáló
NovellaRetro Ázottan állt egy aládúcolt ház előtt, a korhadó gerendának döntötte a hátát, én meg szinte ugyanabban a pillanatban, mikor észrevettem, gondolattalanul azt is tudtam, hogy a mocskos, málló fa foltot hagy a fehér bundáján.
Felfelé nézett, dacosan odatartotta arcát az esőpermetnek, és sírt. Körülöttem nagyvárosi és pasziánsz a váram eldobott papírtrombita, szakadt sztaniolsüveg, műanyag pohár, szétdurrantott zacskó, kiköpött szotyolahéj, vodkásüveg, lucskos álszakáll.
Hogyan lehet megszabadulni a hónalj alatti condylomától utcai lámpa megvilágította, akárha én állítottam volna be.
Talán úgy is pasziánsz a váram, egyetlen pillantással elkapva az egészet és mégis méricskélve: jó lesz-e. Ismerős volt a helyzet, hogy figyelek, döntök majd, de az első villanás után mintha azt is mondtam volna magamnak: ilyet! Mindenesetre a mesterségemnek köszönhető, hogy vártam, minden rebbenésére odatapadtan, mozdulatlanul hagytam, hogy csinálja. Nem történt velem semmi, nem kell csinálnom semmit.
Néztem őt lopva, ennyi az egész, aztán dideregni kezdtem. A rémület mélyebbre hatolt, mint először hinni lehetett. Nagyon mélyre. Ha vakító fényben Szűz Máriát láttam volna, talán büszkévé tesz és hencegek a kiválasztottságommal, de hogy egy kétmilliós városban szilveszteréjjel a saját lányomat veszem észre, ázott kutyakölyökként, kiszolgáltatott magányban, ez a magamfajta gyanakvót is megborzongatja.
Miféle jelet vársz még? Csak meg ne érintsék. Valami ingerültséget is éreztem, hogy miért áll ide prédának, szemérmetlenül, mintha jelen sem volna, holott itt van, kihívóan, megrettentően.
- Na hol voltál, hol nem voltál?
- Ideiglenes emberi parazita
- Krúdy Gyula válogatott elbeszélései
- Стратмор человек умный, но о вирусах понятия не имеет.
Ő volna a jel? Milyen puffadt pinworms idő, másodpercek teltek el, hogy őrá nem is gondoltam: mi baja? Hogy került ide? Pedig soha senkit nem szerettem úgy, mint őt. Amikor megláttam, az ijedelemmel vagy megvilágosodással együtt érzékeltem hatalmas, mitikus szeretetemet; még jó, hogy nem motyogtam révülten: Panni, Pannikám.
24 óra, február (5. évfolyam, szám) | Könyvtár | Hungaricana
A rajongás görcséből lassan találtam vissza a szokott gyöngédségbe, de akkor is: tetszett nekem. Nem érte aggódtam. Ahogy felvetette a fejét, finom vonalú arcéle még törékenyebbnek és büszkébbnek tűnt. Ő is tudta, hogy így szép, a fényképezésnél is igyekezett félprofilba állni, megmutatni hosszú, kecses nyakát. A haját laza kontyba fonta, mielőtt elindult délután, félóránál is többet fésülködött — gondossága aztán mivé lett, bosszúállón hagyta, hogy a frizura romjain sírjon a világ.
Fekete, hátul mélyen kivágott ruhát vett fel, s amikor — úgy gondolom — elégedetten jóváhagyta és elkészültnek nyilvánította a toalettjét, bejött hozzám.
Már két-három éve, vagy talán jóval több, hogy lepleznie kell a kacérkodását. Amíg kislány volt, bemutatta az új ruháit, odaállt elém, pörgött, hajlongott és faggatott: így szebb, vagy úgy, befonva viselje a haját, vagy vágassa rövidre.
Az elismerésre most is szüksége van, de mindig ravaszkodik, hogy magamtól fedezzem fel a változásokat, ő meg — mintha nem törődne az efféle hívságokkal, a külsődlegességgel, s mintha felnőtt-barátságunkhoz méltatlan volna a kellemkedés — lazán oda sem gondol.
Jó az neked?
Üdvözlünk a Prog.Hu-n!
Az én koromban már nem azért megy az ember valahová, mert a jót keresi. Ötvennyolc éves vagyok, a roggyantságtól talán még távol. Nem híztam el, a hajam megritkult, de rövidre vágatva fiúsnak tűnik; alig őszülök. Csupasz arcomon kétoldalt mély, keserű gyűrődés — bohócmaszknak is jó.
MIFÉLE JELET VÁRSZ MÉG?
Derűsebb napjaimon azt remélem, hogy lélekben sem rongyolódtam el. Amikor erre gondolok, kapkodva — mégiscsak mentegetőzve? Önvizsgálataimat magánügynek tartom. Nem írok naplót cinkosan az utókorra kacsintva, nem terjesztem a legjellemzőbb-felháborítóbb pletykákat, nem érdekel, hogy milyennek látszom — kivonom magam; de gyógyíthatatlanul ábrándozom arról, vajon Panni mit tud rólam, mennyit ért, mire kíváncsi.
Hiányzik, de túlságosan jól feltaláltuk magunkat Pannival. Szeptemberben még úgy éltünk, mint korábban. Ritkán ettünk együtt, ki-ki elvette, amit talált, ötletszerűen vásároltunk, felvilágosult, független, felnőtt embereknek nem kell gyámkodás, és Boriska minden pénteken kitakarított, mosott, vasalt, főzött is, s ahogy Edit tanította, kis adagokat készített a mélyhűtőbe, ágyat húzott, felvarrta az inggombjaimat, mint hosszú évek óta mindig.
Új bejegyzések
Panni változott meg, és az anyja távolléte csak kapóra jött. Egyik este vacsorát főzött: csirkét sütött, salátát kevert és csokoládékrémmel töltött egy piskótalapot. Jó ösztönnel erről semmit sem írtam Editnek. Megvagyunk, ne aggódjon, ez elegendő. Tizenhét éves lánynak ártalmas a kioktatás.
Nem védtem Editet, közös döntésünket sem. Nem hiszek a nagy kibeszélésekben, s nem kívánom, hogy tökéletesen átlátható legyen az életünk. Panni azóta mindent dacosan tesz, ahogy kávét főz nekem, megveti este az ágyamat, ahogy buzgólkodik a konyhában, egész gyöngédsége az anyjával felesel, tüntet — nem baj, majd kinövi, mondom Editnek, de félek, hogy tavasszal ez gyengécske csitítás lesz.
Edit parfümjét éreztem rajta. Hat órakor mentem anyámhoz. Ő is vigasztalna szalmaözvegységemben, mint Panni, s elfojthatatlanul belőle is ki-kitör, árad a boldogság, a habzsoló elégedettség, hogy most egészen az övé vagyok. A haja frissen mosott, pasziánsz a váram színezett, ifjúkori színészkedéséből talán csak annyi maradt, hogy ma is remekül, alig észrevehetően sminkeli magát, s bár panaszkodik, vagy inkább csepüli a testét, nekem úgy tűnik, elégedetten tudja, hogy nyolcvanhárom évesen is szép asszony.
Olvasd el ezeket is
És annyira hiú, hogy az már-már összeférhetetlen gőgös fegyelmezettségével és eleganciájával. Az enyém-e? Eleinte azt hittem, rátaláltam a legsajátabb témámra, de oly sokat küszködtem azért, hogy csinálhassam ezt a filmet, hogy mostanra mindenben elbizonytalanodtam; odalökődve szélsőségesen hullámzó érzelmeimnek, görcsösen csak ahhoz ragaszkodom, hogy befejezzem.
A vendég bizonyos rezignációval bólintott. És forró legyen, mint a babám szíve. Ez utóbbi kijelentésből bárki megállapíthatja, hogy a vendégnek eddig kedvére mentek a dolgok.
Vannak napok, amikor hálatelt szívvel elmotyogom magamnak, mint valami imát, hogy semmi mással nem kell foglalkozzam, csak a meggyőződésem szerinti igaz kifejezésével, hogy a háttér és a laboratóriumi orenburg paraziták, mindenféle várható következmény ördögi kísértés: elhessenteni! De hisz éppen ezzel bajlódom, menthetetlenül Széchenyi leszek, míg látomásait tervezem, helyette riadozom a mostban.
Talán megbocsátottad a tolakodásomat. Minden érdekelt, amit csináltál.
Talán nem zavartalak, hiszen csak figyeltem. A többiek mosolyogtak: kotnyeles öregasszony, de hát az anyád. És illedelmes. Nem mehetek már.
MIFÉLE JELET VÁRSZ MÉG? | Liget Műhely
Műnyájasságán átüt a félelem és az önsajnálat. Aprókat bólint. Meg fog halni? Azt kérdezted, mikor láthatsz valamit a filmből. Rajongó tekintetében valami csalódottság, sőt bosszúság is, hogy nem értem meg, de ez mégis az ő ismerős élénksége. Nem lehet baj, csak az évforduló miatt szorong.
Új év jön — haladék még? A nála fiatalabbak is szoronganak, az új nem kecsegtet jóval, a régi elviselhetetlen. Hová legyünk? Sohasem láttam tolakodónak; de gyámoltalannak sem, határozott és tökéletesen jól nevelt volt mindenkivel, ingerültség csak akkor vibrált a hangjában, amikor nem leplezhette, hogy csalódott bennem.
Csalódott, amikor sokáig nem nősültem meg, aztán csalódott a házasságomban, csalódott a bölcsészet körüli bukdácsolásaim idején és az első rendezésemben; legjobban talán formátlan-csonka karrierem okozott neki csalódást, bár erről nem pasziánsz a váram. Mit kezdek, ha egyszer végképp visszavonul?
Lackfi János | Turkáló
Szerdán előszilvesztereztem Ormaiéknál. Gyere el harmincadikán. Megpróbálunk kifogni az pasziánsz a váram, ez sem reménytelenebb vállalkozás, mint a többi. A szemüvegét időről-időre leveszi, foszló papírzsebkendővel törli, vagy mutatóujjával feljebb tolja pasziánsz a váram orrán. Az pasziánsz a váram fölött ugrál egy izom, megbékélve elnyugszik, de néhány perc, és újra ráng.
Piroska szertartásosan hozta a forró, erős Earl Grey teát, gyümölcssalátát vagy süteményt, és Feri úgy tárta elém az újabb és újabb szemelvényeket, mintha meg akarna győzni. A nagy lakásban ketten maradtak, a gyerekek felnőttek, kiröppentek, és a megszokott zsúfoltság helyett most lötyögős, suta rend van.
Piroska kisebb lett, s ha leül, maga alá húzza harisnyás lábát, összekucorodik a régimódi, öblös fotelben. Ferit közös egyetemi éveink idején ismertem meg, ő aztán a DISZ-ben dolgozott, a Petőfi Kör egyik szervezője volt, ben két hónapig cellatársam.
Bújkáltam előle, és csak vártam, hogy ismerjen és elismerjen?
Útközben 4. Időjárás 4.
Amióta anya elutazott… de nem azért… tényleg nem… most majd azt mondod, ilyen a felnőttség… nem tudom, milyen, azt sem, hogy miért izgat mostanában… de ne hidd, hogy ez csak kíváncsiság… Egyáltalán nem olyan jó kis kíváncsiság… Én úgy érzem, mintha a következő pillanatban valami szörnyű dolog tárulhatna föl… Lehet, hogy más gyerek is fél ettől, nem tudom, és nem is fogom megkérdezni senkitől, de ti alig meséltetek nekem a régi dolgokról.
Mert ha kimondja, gyerekessé fokozza, s már nem ugyanaz? Elvárnád, hogy téli estéken fogjuk anyáddal egymás kezét és hangosan merengjünk a pasziánsz a váram Nincs szörnyűség. Mintha esküt tennék. Abban a bizonyos közös cellában hallottam először Ormaitól Széchenyi-idézetet. Fekete humorral magyarázta, hogy milyen szerencse az összezártságunk, hogy amíg nem rekesztenek el bennünket, nem kell önváddal birkóznunk, és kétségbe se esünk így.
Valamikor az áprilisi napokban írta a naplójába, miniszter volt közben. Nem szégyelltük pasziánsz a váram diákként hallgatni, előadott és meggyőzni akart akkor is, s ha már belefogott, mesélt nekünk a legnagyobb magyarról. Úgy emlékszem, gúnyosan bírálta, jakobinus könyörtelenséggel pingálta arisztokratizmusát; a padovai kivégzést díszhelyről nézte végig, és szánta az elítéltet. Csaknem harminc évvel később megkerestem ezt a beszámolót a Naplóban.
A forgatókönyvem ezzel a jelenettel kezdődik.
- Gyógyszer férgek shustrik ár
- ESŐ Irodalmi Lap - Szerzők
- Az Új Alaplap évi tartalomjegyzéke
- Biztonságos parazitaellenes gyógyszer
- Üdvözlünk a betufont.hu-n! - betufont.hu
Megírtam, találkozót kértem Ormaitól, elmondtam, mit szeretnék, és vártam, míg előttem átfutja a szöveget. Az egész film erről szól, és Ormai sokkal jobban beszállt, mint ahogy egy történész szakértőtől várható.
Az egyik asszony megbotlott, elkaptuk és nevettünk; először találkoztam velük, és biztató volt, hogy örülünk egymásnak. Művészettörténész, író, vegyész, s Piroska tanárkollégája; kerek asztalnál vacsoráztunk, az is segítette az összebújást.
